Blog szerkesztője: Szabadi Tibor Gyula (Facebookon: Tibor Gyula Szabadi )
(Technikai okokból vissza dátumozva)
Az EU előírásainak megfelelően tájékoztatom a t. idelátogatókat, hogy adatokat nem gyűjtök, cookikat én önállóan nem használok, ha ilyennel itt találkoznak, azt a blogger tette ide, mert énnekem a cookikra sincs semmi szükségem a nemlétező adatgyűjtéseimhez. A blogom kizárólag egy hitrendszert közvetít, amely az enyém. Aki nem ért egyet az én hitrendszeremmel, amit itt publikálok, az kérem, ne olvassa. Köszönöm, hogy vette a fáradtságot, és beleolvasott. Szabadi Tibor Gyula.
4 saját blog:
1. Tibor gondolatébresztői - Téma: Ezotéria, és MLM.(
http://tibor7.blogspot.com ) Nyelv: magyar
2. Kérlek, segíts - Téma: Ezotéria a Facebookon (
http://tibor8.blogspot.hu )Nyelv: magyar
3. Lelki ok, testi tünet -Téma: Egészség,Ezotéria,Gyógyítás zenével(
http://tibor4.blogspot.hu )Nyelv: magyar
4. Tibor's provoking trouth (
http://tibor7-english.blogspot.com/ ) Téma:Ezotéria, MLM Nyelv: english
A Facebookon: Tibor Gyula Szabadi, és "Ébredezők" ezoterikus csoport (rengeteg tanulságos megosztással.) Ha ismerősnek jelölsz engemet a Facebookon, vagy jelentkezel a csoportba, be tudlak tenni. Régebben könyvek és CD-k alapján szerkesztettem a blogokat, most pedig ezen írások alapján. Sok ismerősöm ezúton mintegy társszerzőjévé vált, és válik ezeknek a blogoknak. Ezúton szeretném köszönetemet kifejezni mindenkinek, akinek az írásait átvettem. ♥
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=461848637179722&set=a.382715658426354.92530.100000637695376&type=1&ref=nf
Az ego, az Én, és az én
Az elme szinte semmit nem ismer, csak ismeretei vannak valamiről. Ismerni valamit, annyit jelent, hogy egyek vagyunk az ismerttel. Nem az tesz valakit magyarrá, hogy mindent tud Magyarországról. Amennyiben az elme hatalmát arra korlátozzuk, amit valóban tud, lecsökkenthetjük méretét, befolyását. Ezáltal nem az urunk, hanem szolgánk lesz. Mint már esettanulmányokban „bizonyítottam”, hogy az elme nem tud, mindössze gondolati folyamatokat analizál. Ezeket azonban kész ténynek, ismeretnek állítja be. Olyan valóság azonban nincs, amilyet az elme kreál. Az elme gondolatokat és véleményeket tulajdonít magának. Ahogy már fentebb „kiderítettük”, ezek a gondolatok nem sokat – szinte semmit – érnek. Elménket végeláthatatlan vélemények sora bombázza, tölti ki. Igazi valójukban vizsgálva ezeket, kiderül róluk, hogy csupán az elme állapotai. Múltbéli tetteink is látszatvalóságból indultak ki. Az adott időben olyannak gondoltuk magunkat. Mély felismerést rejt, az „akkor jó megoldásnak tűnt” kijelentés. Az „elmélkedés” megingathatja azt a hitünket, hogy igazi önmagunk egy képzeletbeli „én”. Felismerjük, hogy minden esemény önmagától következik be. Nem szükséges hozzá egy akarattal rendelkező „én” léte. Az élet jelenségét nem kell előidézni. Az élet minden eseménye a világegyetemben uralkodó feltételek önálló kölcsönhatása. E kölcsönhatás magába foglalja a test működését, az értelmi tevékenységet, valamint a gondolatoknak tulajdonított értéket és azok jelentését. Ha figyelmesen hallgatod gondolataidat, rájöhetsz, hogy csupán egy programozást hallasz. Nem létezik belső „én”, aki előidézi a tudatfolyamatot. Mi erre a „bizonyíték”? Kérd meg elmédet, hogy függessze fel a gondolkodást. Biztos lehetsz benne, hogy figyelmen kívül hagyja kérésedet. Folytatja azt, amit eddig is tett. Nem egy szándékos döntés alapján cselekszik. Gyakran épp az ellenkezőjét teszi annak, amit valójában szeretnénk. Az ego hatalmának alapeleme az, hogy magáénak vallja a személyes tapasztalatokat. „Én gondolom ezt és így”! Ezt a folyamatot csak nagyfokú figyelemmel lehet felismerni. Az ego a másodperc tört része alatt képes egy érzékelt történést magáénak tulajdonítani. Ha elkapod a pillanatot a kettő között, az ego elveszti uralmát. Ettől kezdve tanúja lehetsz az eseményeknek, nem oka, vagy okozója. Az ego tulajdonképpen a valóság és az elme közé helyezi magát. Feldolgozza és lejátssza a korábbi programozásának megfelelő, egy pillanat alatt megszerkesztett anyagot az elme számára. A továbbított kép azonban a régi programok által „torzul”. Ha meghaladod az ego-t, semmivel össze nem hasonlatható átalakulást érezhetsz. Egész életed szikrázó elevenséggé változik. Átírás, torzítás nélkül tapasztalhatod meg a valóságot. Ego-d érzékelő rendszerének eltűnésével tündöklő ragyogásban lesz részed. Fellebben a függöny az eddig homályban tartott valóságról. Egy rövid pillanatra megjelenik a halál érzése. Az ego szerkezete szertefoszlik azzal a meggyőződéssel együtt, hogy az valóságos volt. Az ego tehát szembeállítások gyűjteménye. Ezeket a félelem és a hiúság tartja össze. Félelem fontosságának elveszítésétől. Hiúság, hogy nem fogják dicsérni csodálatos, frappáns, logikus – magának tulajdonított, bár általa csak megfigyelt, és eltorzított – gondolataiért. Feloldása feltétlen alázattal lehetséges. Az egonkhoz ragaszkodásunk másik oka egy meggyőződés. Az a meggyőződés, hogy tőle függ fennmaradásunk és felfogó képességünk. Úgy nézünk rá, mint magunk és a világ érintkezési felületére. Félünk tőle, hogy elveszíthetjük az általa közvetített és érthetővé tett – tudjuk, hogy torzított – világ nélkül elvesznénk. Eddigi életünkben az ego-én áll törekvéseink középpontjában. Erre treníroztak, biztattak bennünket. Sok-sok energiát és érzelmet fektettünk bele. A küzdelem forrásává, egyúttal a tárgyává is vált. Érzések, érzelmek hatják át. Nyereségek, veszteségek, sikerek, kudarcok kötődnek hozzá. Szerelmesek lettünk szerepeibe és nyomorúságába egyaránt. Mivel annyi mindent fektettünk fenntartásába, növekedésébe, túlontúl értékessé vált, hogy csak úgy hagyjuk elveszni. Megszállottan ragaszkodunk „eredményeihez”, mivel minden reményünk, álmunk, elvárásunk hozzá kötődik. Azt gondoljuk róla, hogy az élet tapasztalásának központi eleme. Rengeteget fektetünk vélt „énünkbe”. A jövő határán azonban feltűnik a rémisztő halál. Megdöbbenünk, hogy ez a dédelgetett „én” elmúlásra van ítélve. Félelemtől dühösen fogadjuk az „én” végét jelentő igazságtalannak, képtelennek, sorscsapásnak érzett halál eljövetelének tényét. Az ego-én feladása minden hiúság, kötődés, félelem elengedésével jár. Így magunk vesszük át az ego felügyeleti szerepét. Az ego azonban számtalan trükköt alkalmaz a túléléséhez. Némelyek nyilvánvalók, mások alig észrevehetőek. Ha megfigyeled, először félelmetes, egyben sajnálatos lesz számodra. Egyre tovább haladva spirituális utadon, rájössz, hogy mindez inkább örvendetes. Nem kell, hogy az ego-éned meghaljon. Életed nem ér véget, nem szűnsz meg létezni. Nem vár rád fenyegető, rémes sors, és szomorú halál, mit az ego talál ki neked. Az ego maga is kitaláció. Nem kell hinned egy kitaláció képzelgéseinek. Éppen ezért nem kell harcolni ellene, hova tovább elpusztítanod. Egyszerűen nem kell komolyan venned. Tudd, hogy az ego-éned nem Te vagy! Azonosulásod feladása után nem lesznek nagy változások. Mindent ugyanúgy cselekszel. Azonban már tudatos leszel rá, hogy nem az „én”, hanem az „az” cselekszik. Már csak le kell mondanod a már fent említett téveszméidről, amit ego-éned sugallt Neked. Ismerd fel és javítsd, engedd el ezeket a téveszméket! Nagy bátorság kell hozzá, hogy megtedd. Ego-éned mindent meg is tesz, hogy lebeszéljen róla. Fenyeget, ígérget, mint a jó zsaru-rossz zsaru történetben. Mindenképpen maradni akar. Félsz elveszíteni az ismert világ biztonságát. Eltölt a nemlétezés, üresség, a megsemmisülés félelme. Ego-éned a biztonságot jelentette számodra, azonosítva Téged – hamisan – azzal, amid van, amit képviselsz. Valódi Éneddel való azonosulásod nem vesz el tőled semmit. A kisebb helyébe viszont nagyobb lép, tehát nem ér veszteség. A valódi Én túl van téren és időn. Nem terheli a halálfélelem – mint a kicsi „ént” -, hiszen halhatatlan. Azonosulásod hihetetlen megkönnyebbüléssel jár. Ráeszmélsz, hogy életed minden félelme és hiedelme kitalált, alaptalan volt. Aggodalmak és az idő múlásától való félelmek nélkül élheted meg a most pillanatát. Az ego világa folyamatos rémálom. Látszólagos áldásai is üresek és tünékenyek. Az ember sorsa az, hogy felismerje igazi forrását, és isteni lényegének valóságát. Az ego börtönében élni szomorú és nyomorúságos. Apró, szánni való és múlandó örömökért hódolsz be? Ne tedd! Az ego fél Istentől. Attól az emberi – gyarló – tulajdonságokkal felruházott, eltorzított valakitől, akitől rettegnek, ugyanakkor hozzá könyörögnek. Mint egy félelmetes apától, akinek keresni kell a kegyeit, ha nem akarjuk, hogy haragudjon ránk. Néha talán - nagy ritkán – kegyet is gyakorol velünk, és még meg is ajándékoz. Nem kárhoztatok ezért senkit, hisz így lettünk „kódolva” évezredek során a mindenkori hatalmak által. Isten természetének megértéséhez azonban „csak” a szeretet természetét kell ismerni. Ha ismered a szeretet természetét, végtelen békességet nyersz általa. E békesség kinyilvánítása, korlátlan védelem és biztonság oltalmát adja Neked. Ebben az állapotban nem lehetséges sem félelem sem szenvedés. Egyszerűen nincs hely számukra. Most van. A most kizárja a múltat s jövőt egyaránt. Nincs bánkódni való múlt, és aggodalmakkal teli jövő. Életed „most” örök, ebben a pillanatban. A valóság állapota kizárja az „okságot”, nincs alany és tárgy. Nincs olyan, hogy „másik”, így kapcsolat sem létezhet. Mind az, ami létezik, az Én! Az Énnek nincsenek vágyai, hisz minden Ő maga, így nem szenved sem hiányt, sem szükséget semmiben. Nincs gondolat a gondolkodáshoz. Nincs egy külön vált elme, amely folyamatosan nyugtalanít. Nincs elégedettség. Ne ijedj meg, ezzel együtt a csalódottság is eltűnik. Az Én meggyőződések, érzések, érzelmek, félelmek, erőfeszítések nélkül létezik. Az Én nem bírál, teljes mértékben elfogadó. Az Én feltétel nélküli szeretetéből adódóan könyörületes lesz az énnel. Nem is tehetne másként „természetéből” adódóan. Az én nyugodt lehet, nem éri sérelem az Én részéről. Az ego feloldását az ellenállása nehezíti. Félelmei, gyötrelmei, szenvedései ellenére nem akar változni. Ellenáll a változásnak és bőszen védi saját „igazát”. Nem ellenség, aki ellen harcolni kellene, inkább beteg, aki gyógyításra szorul. A maga sajátos, téves képzeteitől szenved. Kijózanodásához az alázatra való hajlandóságára van szükség. Ha meg van az alázat, a valóság önmagától nyílik meg, erőfeszítések nélkül. Az Én magában hordozza a teremtést és a Teremtőt egyaránt, hiszen Egy Vele. Amennyiben az ego felismeri, hogy nem tud semmit, létre jöhet egy üres tér. Ide már beáramolhat a tiszta szeretet. Végre hazaérünk.
....részlet "Az én könyvem"-ből
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése